Sosem késő egy kis fagyi ;)
Házi gyümölcsfagylalt ősszel is... nem tudom ti, hogy vagytok vele, én minden este vágyom egy
kis édességre vacsora után. Ilyenkor már az ember nem nagyon ehet csokit, vagy
bármit önfeledt módon ugyebár, főleg nem edzés után…
Mi erre azt találtuk ki,
hogy házi fagyit készítünk frissen fagyasztott gyümölcsből és egy doboz Actimelből. Viszont, ha ősszel ilyen fincsi fagylaltot akarunk majszolni este az
ágyban, egy romantikus film mellett a szerelmünkkel, akkor erre már nyáron fel
kell készülnünk, ugyanis a gyümölcsöket le kell szedni, meg kell pucolni és
gondosan el kell tenni a fagyasztóba.
Ebben a fagylaltban az a szuper, hogy
két perc alatt megvan és isteni finom, főleg, hogy ha ezt az ágyba kapjuk egy
kis üvegtálkában. Szóval a fagyi elkészítése pofon egyszerű, kiválasztjuk a
gyümölcsöket a fagyasztóból, mi általában eperből, málnából és meggyből
szoktuk, mert nagyszüleinktől ezeket a gyümölcsöket kapjuk télire, vitamin
gyanánt.
Fogjuk a fagyos gyümölcsöket és egy pohár Actimelt, amit beleteszünk egy
turmixgépbe és leturmixoljuk, ha esetleg nem elég édes, akkor adjunk hozzá egy
kis édesítőt, mi általában xilit-et szoktunk használni, vagy mézet. Tálalása
egyszerű, mégis nagyszerű, kínáló edénybe tesszük, és egy mentalevéllel
díszítjük! Nekem már össze is folyt a nyál a számban, remélem ti is kedvet
kaptatok a fagyi készítéshez. : )
Márton napi élménybeszámoló
"Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át
éhezik." tartja a mondás ugyebár. Hát mi eleget tettünk ennek és részt
vettünk egy Márton napi liba vacsorán, ahol remek ételeket és új borokat
kóstolhattunk. Mindezek mellett a jó hangulatról Dombóvári István gondoskodott.
A vacsora egy borkóstolóval kezdődött, ami kellőképpen meghozta az étvágyat, ha ezt a welcome szőlőpálinka nem tette volna meg..
A vacsora egy borkóstolóval kezdődött, ami kellőképpen meghozta az étvágyat, ha ezt a welcome szőlőpálinka nem tette volna meg..

Az első fogás, Libaízelítő, elképesztően ínycsiklandó volt, nem csak látványra, de ízre is tökéletesnek bizonyult. Már mikor végigolvastam a menükártyára leírt sorokat, libamájpástétom áfonyával, libatöpörtyű krém, füstölt libacomb lencse pürével és bodzás hagymasalátával, összefutott a nyál a számban… Emellé természetesen új borokat kortyolgattunk, hiszen a másik Márton napi mondás pedig a vetkezőképpen hangzik: „aki Márton-napon újbort nem iszik, egész évben szomjazik”. Főételnek kiadós adagot kaptunk, ami természetesen Libahúsból készül, különböző érdekes köretekkel, mint például vaníliás zellerpürével. Elsőre talán furcsán hangzik, és nem passzol az elképzelésünkben, de higgyetek nekem, isteni volt.
Megérkezés után vadul kerestem a menükártyán azt az apró szócskát, hogy DESSZERT. Megért minden várakozást. A desszert neve a következőképpen volt megfogalmazva: Házi készítésű rumos grillázs fagyi forralt vörösboros szilva öntetben pörkölt dióval. Még a szomszédom desszertjét is megkóstoltam… : )
Egy falatnyi Amerika – New York cheesecake
A
sajttorták manapság virágkorukat élik, szinte nincs is olyan cukrászda, ahol ne
lehetne kapni. De higgyétek el, elkészíteni sem olyan nehéz, és megéri a
fáradtságot. A New York cheesecake-t – ami sokak szerint a sajttorták alfája és
omegája – egy apró, ám igen jelentős
turpisság teszi még krémesebbé és lágyabbá: a krémsajthoz egy kis tejfölt
kell keverni ...
és tádááám, kész is a csoda!
és tádááám, kész is a csoda!
Amire szükségetek lesz (24-26 cm-es formához):
- 250 g zabkeksz
- 120 g olvasztott vaj
- 500 g mascarpone vagy Philadelphia krémsajt
- 250 g tejföl
- 2 csapott ek liszt
- 150 g cukor
- 3 db tojás
- Eper szószhoz: 500 g eper/erdei gyümölcs mix/meggy (szerintem eperrel a legfinomabb) és ízlés szerint cukor (maximum 2 ek)
Elkészítés:
A kekszet megdaráljuk és összekeverjük az
olvasztott vajjal. Ezt a mixet a tortaforma aljába nyomkodjuk. A krémsajtot
robotgépben krémesre keverjük a cukorral. Egyenként hozzákeverjük a tojásokat,
majd a lisztet is. Hozzáadjuk a tejfölt, épp csak addig keverjük, amíg homogén
lesz, hogy ne keverjünk bele légbuborékokat. A kekszalapra öntjük. 170 fokra
előmelegített sütőbe tesszük és 50 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve
hagyjuk kihűlni, kivesszük a formából, és legalább 2 órára, de jobb, ha egész éjszakára a hűtőbe tesszük.
Fogyasztás előtt készítsük el az eperszószt. Az
epret a cukorral kicsit összefőzzük, amíg az eper ereszt egy kis levet. Ha
kihűlt, a tortára kanalazzuk.
Ezzel
az autentikus, krémes desszerttel bármelyik étkezőasztalra odacsempészhetünk
egy kis ízelítőt New Yorkból. Jó sütögetést!
Gyömbéres tejszínes csirke, rozmaringgal, pirított krumplival
Egy évvel ezelőtt kísérletező korszakomba léptem, és végre valahára
bemerészkedtem a konyhába. Az egyik első recept amelyet (majdnem) önállóan készítettem
el ez volt, a család nagy örömére. Nincs vele túl sok macera, viszonylag
gyorsan elkészül és nagyon ízletes a végeredmény. Olyannyira megszerettük, hogy
a tavalyi karácsonyi menü is ez volt, azóta is többször került az asztalra és
másnapra sosem maradt belőle. Az eredeti recept a rizsazzunk.cafeblog.hu
oldalán érhető el.
Hozzávalók:
- 5 szelet csirkemell vékonyra klopfolva
- 1 kis fej vöröshagyma
- 1 kisebb gerezd fokhagyma
- 2 + 2 ek. olívaolaj
- só, bors
- 3 dl tejszín
- 5 – 8 dkg reszelt füstölt sajt
- 6 – 8 vékony szelet gouda a tetejére
- 1 közepes ág friss rozmaring 4 ágacskára vágva
- 4 – 5 vékony szelet friss gyömbér
- 6 – 8 szem krumpli+ olívaolaj a lekenéshez
Elkészítés:
1.,
Pucoljuk meg a krumplit és vágjuk kockára vagy hasábra, majd főzzük majdnem
készre sós vízben. Közben kenjünk ki egy tűzálló tálat olajjal, majd a leszűrt krumplikat is kenjük át és süssük meg 200 fokon.
2.,
Serpenyőben felhevített olajban pirítsuk át a csirkemelleket (kb 5-5 perc
oldalanként).
3.,
Az előzőleg használt serpenyőben kis olaj hozzáadásával dinszteljük meg a
vöröshagymát. Közben keverjük össze a tejszínt és a reszelt füstölt sajtot kis
só hozzáadásával. Mikor a vöröshagyma kellően piros már adjuk hozzá az aprított
fokhagymát és süssük össze őket, figyelve, hogy a fokhagyma ne égjen meg.
4.,
Öntsük a sajtos tejszínt a vöröshagymához, borsozzuk, majd hagyjuk rottyanni
egyet.
5.,
A húsokat tegyük tűzálló tálba, tegyük rá a rozmaring- és gyömbérszeleteket,
majd öntsük le a tejszínes-sajtos lével. A végén rakjunk rá gouda szeleteket,
majd süssük 220 fokon kb. 15 perc alatt aranybarnára.
Plusz
tipp: Az eredeti receptet egy kis gruyere sajttal turbóztam fel, ami még
pikánsabb ízt ad, az amúgy sem unalmas ételnek. Mi eredeti, svájci sajtot
használunk, de a nagyobb hiperekben lehet itthon is kapni. Figyeljétek a
leárazásokat, a szavatossági idő lejártának közelében levőket akár fél áron is
meg lehet szerezni, és a sajtok nem romolnak meg olyan gyorsan, hogy ne lehetne
őket ilyenkor még jóízűen elfogyasztani.
Jó
étvágyat!
![]() |
kép
forrása: pinterest
Tökös sztori
Nincs is jobb a
borongós őszi estéken, mint begubózni a takaró alá a melegbe egy romantikus
film és valami finomság társaságában. Ez
a finomság nálam általában a sült sütőtök. Amellett hogy tele van A-, B- és
C-vitaminokkal, nagyon finom, és sokféleképpen elkészíthető. Legegyszerűbb
elkészítési módja, ha félbevágjuk és sütőben aranybarnára sütjük. De ezen kívül
csinálhatunk még belőle levest, köretet, desszertet, és még nagyon sok mindent,
aminek igazából csak a fantáziánk szab határt. Íme két példa:
Sütőtök krémleves
Amire szükséged lesz:
- 900 g sütőtök - meghámozva, kimagozva
- 20 g vaj
- 0.5 közepes fej vöröshagyma
- 1 késhegynyi fehérbors (őrölt)
- 1 csapott teáskanál só
- 900 ml víz
- 80 ml főzőtejszín (15-20%-os)
- 1 késhegynyi gyömbér (őrölt)
Hogyan készítsd:
A sütőtököt megmossuk,
kiszedjük a magjait, meghámozzuk, felkockázzuk. A vajat megolvasztjuk egy
fazékban. A felkockázott vöröshagymát üvegesre pirítjuk a vajon, majd sózzuk,
borsozzuk. Ízesítés után azonnal rátesszük a sütőtököt, és felöntjük a vízzel,
amennyi ellepi, és puhára főzzük a sütőtököt fedő alatt kb. 25 perc alatt. Összeturmixoljuk,
turmixolás közben hozzácsurgatjuk a tejszínt, őrölt gyömbérrel beízesítjük,
majd a tűzhelyre téve egyet rottyantunk rajta. Ízlésünknek megfelelően utánízesítjük
a levest, pirított tökmaggal és parmezánnal megszórva, friss pirítóssal
tálaljuk.
Sütőtökös süti (avagy répatorta kicsit
másképp)
Amire szükséged lesz: (22*22 cm-es tepsihez)
- 230 g liszt,
- 130 g nádcukor,
- ½ csomag sütőpor
- csipet só,
- 1 mk őrölt fahéj,
- 2 tojás,
- 3 ek olaj (ha van otthon, akkor dió-, kókusz-,vagy mogyoró olaj),
- 150 ml frissen facsart narancslé,
- 1 citrom reszelt héja és leve,
- egy csipet őrölt gyömbér (de elhagyható)
- 230 g sütőtök finomra reszelve
- Mázhoz: 125 g Philadeplhia krémsajt light (natúr), 100 g fehércsokoládé, tökmag
Hogyan
készítsd:
A lisztet szitáljuk át,
majd keverjük össze a cukorral, sóval, sütőporral, és a fahéjjal. A tojást
keverjük össze az olajjal, a citrom és a narancs levével. A tököt reszeljük
finomra. Először a száraz elemekhez keverjük a nedves elemeket. Fontos, hogy
teljesen homogénre keverjük a masszát, majd végül keverjük bele a tököt, a gyömbért,
és a citrom héját is. Béleljük ki a sütőformát sütőpapírral, majd oszlassuk el
benne a masszát. 160 fokos előmelegített sütőben 50-60 percet süssük. Ha
kisült, fordítsuk meg, és így hagyjuk kihűlni.
A mázhoz vízgőz felett
olvasszuk meg a csokoládét, majd keverjük benne el simára a krémsajtot. Ezzel a
krémmel kenjük át a sütemény tetejét.
A tökmagot üres serpenyőben
kezdjük el pirítani, majd szórjuk meg finom szemcsés nádcukorral. A cukor
szinte azonnal elolvad, kevergessük pár másodpercig, majd azonnal szedjük
tiszta tányérra. A kezünkkel morzsoljuk szemeire a tökmagot. Ezzel az édes
ropogós tökmaggal szórjuk meg a süteményt.
A sütőtöknek még fesztivált is rendeznek, idén
például Rácalmáson, Nagydoboson és Pécsen. Utóbbi kettő szeptemberben került
megrendezésre, de a pécsire még kilátogathattok november 8-án. Részletekért kattints ide! Ott találkozunk! :)
Edd meg Halloween-t!
Most már nem elég zombinak, halott menyasszonynak vagy vámpírnak öltöznöd az év legfélelmetesebb napján. Ha igazán jó Halloween bulit szeretnél tartani, légy konyhatündér konyharém, és készítsd el a legfrappánsabb snack-eket.
Sárgarépás rizsgolyók, olívabogyóval Receptért kattints ide!
Sajtseprű ropinyélen, snidlinggel Repülj el vele!
Pókháló muffin Hálózz be mindenkit!
Sírhant puding Haláli ízek
Tök-tojások Tök finom
Horror burger Pokolian zamatos
Levágott ujjas hot-dog
Harapós alma pillecukorral
Lekvárbefőzés
Egyre divatosabb lesz befőttet elrakni, ma már nem csak nagymamáink,
hanem mi fiatalok is foglalatoskodunk ezzel. Nagyijaink befőttjeinek lelke a
cukor... minél cukrosabb annál tovább eláll címszóval készültek, meg persze
csupa szeretettel. Napjainkban elterjedtebb lett az egészséges táplálkozás,
ezért ma már rengeteg alternatíva van a cukor helyettesítésére. Én például
nővényi alapú édesítőt használtam, amit cukorbetegek is fogyaszthatnak.
Idén
először próbálkoztam lekvárkészítéssel, de nagyon jól sikerültek, ezt az
bizonyítja, hogy 15 üveg lekvárból már csak 2 üveg maradt.. : ) Nyár végén két
fajta finomságot csináltam, az egyik fahéjas-banánból készült a másik pedig őszibarackból. Ezt nem kellett sokáig tartogatni, akkor
sikere lett, hogy pikk-pakk el is fogyott.
Egy őszi sétára indultunk a szőlőhegyünkre, mikor eszembe jutott,
hogy mi lenne, ha a legértékesebb borunk alapanyagából lekvárt készítenék. Így
is történt. Édesapám 8kg Cabernet Franc szőlővel érkezett haza, egyből neki is
fogtam a munkának.
Először is alaposan megmostam a fürtöket, majd a szőlőszemezéssel folytattam, miután ezzel végeztem feltettem két nagy lábosba a szőlőszemeket főni. Elképesztő illatok áradtak a lakásba. Miután elegendő levet engedett a szőlő, egy szitán átpasszíroztam, úgyhogy mag és héj ne kerüljön a gyönyörű vöröses-lila lébe. Hihetetlen milyen színe volt! Majd ehhez a léhez hozzáadtam egy csomag dzsem-fixet és újra felfőztem. Nagyon hosszadalmas munka, de mindent megér. A több kiló szőlőből csupán csak 4 kis üvegbe elegendő lekvár készült. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki ennek a lekvárnak az elkészítését, nem fog csalódni a végeredményben!
Fontos hogy ne adjunk nagyon sok cukrot, mert magában is nagyon
édes a gyümölcs. Palacsintatölteléknek kiváló, a fiúk imádták! : )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése